Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


tündérkonyha

2008.01.08

 

Körtés pudingpite
 
Körtés pudingpite Hozzávalók: 250 g omlós tészta, 5 db körte, 20 dkg barnacukor, 1 db vaníliarúd, 4 tojás sárgája, 2 dl tejszín, 2 dl fehérbor

Az omlós tésztához 20 dkg lisztet tegyünk egy keverőtálba, daraboljunk bele 15 dkg jéghideg vajat, kevéske sóval ízesítsük. Morzsoljuk össze, majd pár evőkanál jéghideg vízzel dolgozzuk el. Gyúrjuk jól össze, felhasználásig célszerű hűtőben pihentetni.

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk négyfelé, a magházat vájjuk ki. Egy nagy serpenyőbe szórjunk 10 dkg barnacukrot, öntsük hozzá a fehérbort. Forraljuk fel, és tegyük bele a körtéket majd pároljuk fedő nélkül 5-6 percig.

Tálkába öntsük a tejszínt, a maradék cukrot és a tojás sárgáját. Vágjuk kétfelé a vaníliarudat, késsel kapargassuk ki a magjait, majd azt is keverjük hozzá.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centi vastagságúra az omlós tésztát, béleljünk ki vele egy vajjal és liszttel megszórt peremes piteformát. Helyezzük el benne ízlésesen a megpárolt körtéket, majd öntsük fel a tejszínes keverékkel. Előmelegített sütőben 140-150 fokon süssük 40-45 percig.

Szamócás pite
 
Szamócás pite Hozzávalók: 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 3 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 1 pohár tej, 50 dkg szamóca, 5 dkg szeletelt mandula

A vajat keverő tálban habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat, a vaníliás cukrot, majd a liszttel elkevert sütőport és a tejet. Finomabb a sütemény, ha egy kis reszelt citromhéjat és citromlevet is keverünk bele.

A tésztát kivajazott és liszttel megszórt közepes méretű tepsibe öntjük, jól elsimítjuk.
A megmosott és lecsepegtetett epreket rászórjuk a tészta tetejére. Szeletelt mandulával szórjuk meg. Előmelegített sütőben 140-150 fokon körülbelül 30-35 percig sütjük.

Érdemes fogvájóval sütéspróbát csinálni; ha már nem ragad rá, akkor biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a süti.

Csokis-meggyes palacsinta
 
Csokis-meggyes palacsinta Hozzávalók: 1 csomag csokoládés pudingpor, 5 dl tej, 1 tábla (10 dkg) étcsokoládé, 20 dkg kimagozott meggy vagy meggybefőtt, kevés porcukor

A pudingport oldjunk fel kevés hideg tejjel. Az előírtnál egy decinyi tejjel kevesebbet forraljunk fel kis lábasban, majd állandó kevergetés mellett öntsük bele a feloldott csokoládés pudingport. Még melegen keverjünk el benne fél tábla összetört étcsokoládét. Várjuk meg, míg kihűl, majd adjunk hozzá még féltáblányi kis kockákra tört csokoládét és a lé nélküli meggybefőttet (vagy lecsepegtetett meggyet). A hidegen belekevert csokoládédarabok felmelegítésnél megolvadnak majd, izgalmassá teszik a tölteléket.

A kész palacsintákat töltsük meg a csokoládés-meggyes töltelékkel, tekerjük fel, majd adagonként két darabot tegyünk egy nagy tányérra. Tegyük be egy percre a mikrohullámú sütőbe, hogy a darabos csokoládé a töltelékben elolvadjon. Szórjuk meg porcukorral és csorgassuk meg forró meggyszósszal.


Meggyszósz készítése

Hozzávalók: 1 üveg kimagozott meggybefőtt vagy 40 dkg kimagozott meggy, 2-3 evőkanál cukor, fél citrom leve, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál étkezési keményítő

A meggybefőttet levével együtt öntsünk egy lábasba, adjuk hozzá a cukrot, a fél citrom levét és a vaníliás cukrot. Forraljuk fel, majd hideg vízzel elkever keményítővel mártás sűrűségűre sűrítsük be. A meggyet ne főzzük, ha már forr, azonnal sűrítsük.

Palacsinta alaptészta

Hozzávalók kb. 20 darabhoz: 25 dkg liszt, 3 tojás, 3 dl tej, só, szódavíz, olaj a sütéshez

A felvert tojásokat elkeverjük egy csipet sóval, a tejjel és a liszttel. Annyi szódavizet adunk hozzá, hogy tejszín sűrűségű, csomómentes tésztát kapjunk. A masszát pihentetjük fél órát, majd serpenyőben kevés olajat hevítünk, és egy-egy merőkanálnyi tésztát terítünk el benne. A palacsinták mindkét oldalát pirosra sütjük.

Barackos-joghurtos muffin
 
Barackos-joghurtos muffin Hozzávalók: 4 db sárgabarack (lehet mélyhűtött is), 5-6 szem szárított sárgabarack, 2 evőkanál barackpálinka, 10 dkg vaj, 35 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 pohár barackos joghurt, 3 dkg szeletelt mandula

Tegyük egy keverőtálba a szobahőmérsékletű vajat, és elektromos habverővel keverjük habosra. Adjuk hozzá a cukrot, majd pár perc keverés után egyenként a tojásokat. Dolgozzuk jól össze és keverjük hozzá a joghurtot, majd a pálinkát is.

Tegyük hozzá kis adagokban a liszt és sütőpor keverékét is. Keverjük addig, míg teljesen sima tésztát nem kapunk. Fakanállal dolgozzuk óvatosan a kész tésztához a felkockázott barackokat is. Szórjuk meg szeletelt mandulával.
Töltsük a tésztát háromnegyedig muffin sütőformákba, majd előmelegített sütőben 150-160 fokon süssük 20-25 percig.

Csokis brownie
 
Csokis brownie Hozzávalók: 1 pohár cukor, 1 csipetnyi só, 5 evőkanál vaj, 2 db tojás, 4 evőkanál kakaópor, 2/3 pohár liszt, 1/3 pohár tejszín, 1 csomag vaníliás cukor, fél pohár dió

A szobahőmérsékletű vajat tegyük keverőtálba, majd elektromos habverővel addig keverjük, míg könnyű habos nem lesz. Öntsük hozzá a cukrot, és ezzel is keverjük még legalább 5 percig. Egyenként adagoljuk hozzá az egész tojásokat, majd a tejszínt. A lisztet, sót, kakaóport, vaníliás cukrot, és a diót keverjük össze egy másik edényben, majd kanalazzuk bele a vajas-tojásos keverékbe. Dolgozzuk jól össze.

Vajjal kikent és liszttel megszórt kis méretű, körülbelül 22x22 centiméteres, kocka alakú tepsibe töltsük a kakaós masszát. Előmelegített sütőben 150 fokon süsük 20-25 percig. Mielőtt kivennénk a sütőből, fogvájóval szúrjuk meg, és ha már nem ragad rá a tészta , biztosak lehetünk hogy átsült. Borítsuk süteményes tálra és várjuk meg míg kihűl.


Tetejére készítsünk mázat

Hozzávalók: 2 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 3 evőkanál erős feketekávé, 1 pohár porcukor

A vajat keverjük elektromos habverővel könnyű habosra, tegyük bele a kakaóport, a vaníliás cukrot, majd a kávét. Kis adagokban a porcukrot is. Erős fordulaton habosítsuk még legalább öt percig. Ha elkészült, kenjük a kihűlt csokis sütemény tetejére, villával simítsuk el barázdásra, majd kockázzuk fel.

Marcipános-szilvás lepény
 
Marcipános-szilvás lepény Hozzávalók: 2,5 pohár sima búzaliszt, 1 pohár teljes kiőrlésű liszt, fél csomag friss élesztő, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál vaj, 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 1 csipet só
A tészta tetejére: 70 dkg szilva, 1 pohárnyi barnacukor, 2 teáskanál őrölt fahéj, 10 dkg marcipán

Morzsoljuk el az élesztőt egy pohárban, adjunk hozzá fél pohárnyi langyos vizet, majd keverjük el benne a cukrot is. Szórjuk keverőtálba a liszteket, és egy csipetnyi sóval ízesítsük. Öntsük rá a felfuttatott élesztőt, majd dagasztógéppel kezdjük el dagasztani, kis adagokban adjuk hozzá a langyos tejet, majd a tojások sárgáját és a szobahőmérsékletű vajat is. Keverjük addig, míg a tészta az edény falától kezd elválni. Tegyük langyos helyre, és kelesszük kétszeresére.

Ha megkelt, borítsuk liszttel megszórt deszkára, és nyújtsuk egy centi vastagságúra. Kenjünk ki egy nagy tepsit vajjal, szórjuk meg liszttel, és helyezzük rá a kinyújtott tésztát. Igazgassuk el a széleinél, hogy a tepsit teljesen kitöltse. Oldalainál nyomkodjuk kissé a peremére, hogy a szilva leve sütéskor ne csorogjon majd ki.

Szórjuk rá a megmosott, kimagozott és negyedekre vágott szilvát, igazgassuk el egyenletesen, majd szórjuk meg bőven a barnacukor és fahéj keverékével. Káposztareszelővel reszeljünk a tetejére marcipánt.

Előmelegített sütőben 150 fokon süssük körülbelül 30-35 percig. Ha elkészült, hagyjuk kissé kihűlni, majd még langyosan vágjuk nagyobb szeletekre.

Marcipánnal grillezett barackok
 
Marcipánnal grillezett barackok Hozzávalók négy személyre: 4 db érett magvaváló őszibarack, 2 evőkanál marcipánmassza, 1 evőkanál mascarpone sajt
A szószhoz: 1 pohár natúr joghurt, 1 evőkanál méz, negyed diónyi friss gyömbér

Az őszibarackokat hámozzuk meg, majd felezzünk el és vágjuk ki a magházukat (készíthetjük konzerv barackból is). Tegyük a sajtkrémet és a lereszelt marcipánt egy kis tálba, majd keverjük jól össze. Ezzel töltsük meg a magok helyét. Tegyük a barackokat a grillsütő felső rácsára és pár perc alatt pirítsuk rá a krémet.

Egy tésztaszűrőt béleljünk ki papír kéztörlővel, majd öntsük bele a joghurtot. Várjunk legalább fél órát, míg a felesleges savó lecsepeg. Öntsük a sűrű joghurtkrémet egy kis tálkába, reszeljük bele a gyömbért, majd csorgassuk hozzá a mézet. Keverjük jól össze, és ezzel tálaljuk a megsült barackokat.

Aloe verás dobálós süti
 
Aloe verás dobálós süti Hozzávalók: 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 3 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 csomag sütőpor, 2,5 dl tej, 3 pohár Aloe Vera kockák cukros szirupban, 5 dkg szeletelt mandula

A vajat egy keverő tálban keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliás cukrot, majd a liszttel elkevert sütőport és kis adagokban a tejet. Finomabb a sütemény, ha egy kis reszelt citromhéjat és citromlevet is keverünk bele.

A tésztát kivajazott és liszttel megszórt közepes méretű tepsibe öntsük, simítsuk jól el.
Az Aloe Vera kockákat csepegtessük le, majd szórjuk a tészta tetejére. Szeletelt mandulával és őrölt fahéjjal szórjuk meg. Előmelegített sütőben 140-150 fokon körülbelül 30-35 percig süssük. Érdemes fogvájóval sütéspróbát tenni. Szúrjuk a fogvájót a tésztába, és ha már nem ragad rá, akkor biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a piténk.
Ha kihűlt, szeleteljük fel kockákra, majd tegyük egy nagy tányérra, a tetejét szórjuk meg porcukorral.

Palacsinták aloe verás karamellszószban
 
Palacsinták aloe verás karamellszószban Hozzávalók: 10 db palacsinta, 2 pohár nádcukros Aloe Vera kocka, 15 dkg cukor, 2 dl narancslé, fél narancs reszelt héja, baracklekvár a palacsinták töltéséhez

Egy nagy serpenyőben hevítsük addig a cukrot, míg aranybarna lesz. Öntsük hozzá a narancslevet, majd forraljuk legalább öt percig. Szórjuk bele a reszelt narancshéjat és az Aloe Vera kockákat. Forraljuk jól össze.

A palacsintákat töltsük meg vékonyan baracklekvárral, két-három darabot tálaljunk egy-egy tányérra, tetejére öntsünk a karamellszószból. Díszítsük narancsgerezddel és friss fűszerággal.

Müzli szelet
 
Müzli szelet Hozzávalók: 15 dkg vaj, 10 dkg barnacukor, 10 dkg melasz (reformélelmiszereket árusítós boltokban kapható), 25 dkg zabpehely, 1 marék vegyes aszalt gyümölcs, fél marék kókuszreszelék, fél marék napraforgómag

Tegyük a vajat, cukrot és a melaszt egy lábasba, melegítsük addig, míg a vaj és a cukor elolvad. Szórjuk bele a zabpelyhet, a kókuszreszeléket, az összevágott aszalt gyümölcsöket és a napraforgómagot is. Alaposan gyúrjuk össze, majd öntsük egy kisméretű kivajazott tepsibe.

Kezünkkel egyengessük simára a tetejét, majd tegyük a hűtőbe legalább három órára, hogy megszilárduljon.
Éles késsel vágjuk egyforma szeletekre, majd tegyük jól zárható dobozba, hogy sokáig friss maradjon.

Fehér csokoládés ital forrón
 
Fehér csokoládés ital forrón Hozzávalók: 1 liter tej, 0,5 liter víz, 250 g fehér csokoládé, 125 ml málnaszörp, fahéjrúd

Egy kis lábasba tegyük a tejet, a vizet és az összetördelt fehércsokoládét. Kis lángon állandó kevergetés mellett forraljuk fel és főzzük három percig.

Hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd töltsük üvegpoharakba és csorgassuk meg málnaszörppel. Fahéjrúddal díszítsük.

Érdekes és izgalmas ízt kölcsönözhet a fahéj, ha azzal kevergetjük kortyolgatás közben.

Birsalmás tiramisu
 
Birsalmás tiramisu Hozzávalók: 200 g mascarpone sajt, 100 g zöldalmás joghurt, 1 csomag vaníliás cukor, 30+60 g méz, fél teáskanál őrölt fahéj, 500 g megtisztított és vékony szeletekre vágott birsalma, 6 dl almalé, 2 rúd fahéj, 2 szem csillagánizs, 1 citrom, 1 csomag (250 g) babapiskóta, 5 dkg mogyoró

Tegyük egy keverőedénybe a mascarpone sajtot, adjuk hozzá a zöldalmás joghurtot, a vaníliás cukrot, 30 g mézet és az őrölt fahéjat. Keverjük addig, míg könnyű, habos nem lesz.

Tegyük kis lábasba a vékony szeletekre vágott birsalmát, 1 deci almalevet, a fahéj rudat, a csillagánizst, 60 g mézet és a citrom vékonyan levágott héját. Lefedve, kis lángon pároljuk legalább 10-12 percig. Akkor jó a kompótunk, amikor a birsalma már jó puha és a főzőleve kissé besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.

A babapiskótákat mártogassuk be szűrt almalébe, majd sorban rajuk le egy üvegtál aljára. Tetejére osszuk szét a kompót felét, majd a mascarpónés sajtkeverék felét, kissé simítsuk el, majd ismételjük meg a rétegezést. A tetejét a durvára vágott és megpirított mogyoróval szórjuk meg. Pár órára tegyük hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek. A birsalmát helyettesíthetjük zöldalmával vagy körtével is.

Muffin-mánia
 
Muffin-mánia Csokodés muffin - klasszikus kedvenc

Hozzávalók: 10+5 dkg keserű csokoládé, 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 evőkanál instant kávé, 3 tojás, 5 dkg mazsola, 1 dl tej, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, csipet só

Tegyük az összetört keserű csokoládét egy fém keverőtálba, adjuk hozzá a vajat, a porcukrot és az instant kávét, majd vízgőz fölé helyezve olvasszuk meg. Vegyük le a gőzről, és ha kissé kihűlt, keverjük bele a tojásokat, adjuk hozzá a mazsolát és a tejet. Ezután a sütőporral és sóval elkevert lisztet is dolgozzuk az olvasztott csokoládés keverékhez. Töltsük háromnegyedig a sütőformákba, majd minden egyes muffin közepébe nyomjunk egy-egy darab csokoládét. Süssük előmelegített sütőben 170 fokon 20-25 percig. A megtöltött formákba csokoládé helyett tehetünk rumos, konyakos cseresznyét vagy meggyet is, de dughatunk bele aszalt szilvát is, vagy megszórhatjuk szeletelt mandulával, durvára tört dióval, mogyoróval.

Ananászos muffin - fordított finomság

Hozzávalók: 1 doboz ananászkonzerv, háromnegyed +fél pohár barnacukor, negyed pohár vaj, negyed pohár + 2 evőkanál méz, másfél pohár liszt, fél pohár búzakorpa, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 tojás, 1 pohár natúr vagy ananászos joghurt, fél dl étolaj

Ennek a muffinnak az alja lesz a teteje, a fordított süteményekhez hasonlóan. Elsőként készítsük el az aljára kerülő tölteléket. Az ananászkonzervet szűrjünk le, majd a gyümölcsdarabokat aprítsuk fel kisebb kockákra. Tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a háromnegyed pohár barnacukrot, a megolvasztott vajat, negyed pohár mézet, majd keverjük jól össze. A tésztához egy tálba kerüljön a liszt, a búzakorpa, a sütőpor, a szódabikarbóna, a csipet só és fél pohár barnacukor. Ezeket keverjük össze.
Üssük egy másik keverőtálba az egész tojást, adjuk hozzá a joghurtot, az étolajat és 2 evőkanál mézet. Jól dolgozzuk össze, majd kis adagokban keverjük hozzá a lisztes keveréket is. A papírformákkal kibélelt muffinsütők aljába kanalazzunk egy evőkanálnyi ananászos-vajas keveréket, majd tetejére töltsük háromnegyedig az összekevert tésztát. Előmelegített sütőben süssük 170 fokon 20-25 percig. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan fejtsük le róla a sütőpapírt. Fordítsuk fejre és úgy tegyük a tányérra.

Almás muffin - reggelire kitűnő

Hozzávalók: 1 pohár sima búzaliszt, 1 pohár teljes kiőrlési búzaliszt, 1 csipet só, 1 evőkanál sütőpor, 3 evőkanál cukor, 2 tojás, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 2 db alma, 1 teáskanál almásrétes-fűszerkeverék

Öntsük egy tálba és keverjük össze a liszteket, a sót és a sütőport. Egy másik tálkába üssük a tojásokat, adjuk hozzá a cukrot, a tejet, az olvasztott vajat és a meghámozott, kockákra felvágott almát.
Kis adagokban, állandó keverés mellett adjuk a lisztes keveréket a tojásoshoz. Jól dolgozzuk össze, majd a papírkapszulával bélelt muffin sütőformákat töltsünk meg háromnegyedig a masszával.
Tegyük előmelegített sütőbe, majd 160 fokon süssük 15-20 percig. Érdekesebbé tehetjük, ha a tésztába egy teáskanálnyi almásrétes-fűszerkeveréket keverünk.
Forrón, vajjal megkenve a legfinomabb.

Nagyon mákos kocka
 
Nagyon mákos kocka Hozzávalók a tésztához:14 dkg liszt, 14 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 5 dkg darált mandulabél, csipetnyi só.

Töltelékhez:3.5 dl tej, 12 dkg cukor, 1 db fahéjrúd, 20 dkg darált mák, csipetnyi só, 5 dkg búzadara, 1 db citrom héja, 2 evőkanál rum, fél marék mazsola.

Tegyük a tészta alapanyagait egy keverőtálba, és kezünkkel addig gyúrjuk, még össze nem áll. Lisztezzünk be egy gyúródeszkát, majd jól gyúrjuk át. Pihentessük a hűtőben egy kis ideig.
Vajjal kenjünk ki és liszttel szórjunk meg egy 20x14 centi átmérőjű tepsit. A tészta kétharmadát nyújtsuk ki vékonyra, majd óvatosan béleljük ki vele a tepsi alját. Ha nem sikerül egyben belehelyezni, kezünkkel foltozzuk ki a hiányos részeket.
Töltelékhez két decinyi tejet forraljunk fel 10 dkg cukorral és a fahéjrúddal, majd adjuk hozzá a darált mákot és a mazsolát. Hagyjuk állni 10 percig.
Egy másik lábasban másfél deci tejben, csipetnyi sóval és a maradék cukorral főzzük meg a búzadarát.
Keverjük a megfőzött darát a mákhoz, reszeljük bele a citrom héját, és ízesítsük rummal. Tehetünk bele pár evőkanál baracklekvárt, ettől még szaftosabb lesz a töltelék. Keverjük jól össze, majd tegyük a tésztával beborított tepsibe. Kanállal egyengessük el simára.
Tetejére reszeljük káposztareszelővel a maradék tésztát. Könnyebb tudjuk reszelni, ha előtte 10 percre betesszük a fagyasztóba.
Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 40-45 percig. Ha elkészült vágjuk kis kockákra.

Kókuszos répakuglóf
 
Kókuszos répakuglóf Hozzávalók: 280 g liszt, 1 csomag sütőpor, 1 csipet só, 200 g cukor, 4 db tojás, 1 citrom reszelt héja, 2 dl étolaj, 280 g reszelt sárgarépa, 100 g kókuszreszelék

Tegyük egy keverőtálba a cukrot, az egész tojásokat, a sót, a reszelt citromhéjat, az olajat és a reszelt sárgarépát. Jól keverjük össze. Egy másik edénybe keverjük össze a lisztet a sütőporral és a kókuszreszelékkel. Kis adagokban dolgozzuk a tojásos alaphoz. Vajjal kikent és liszttel megszórt kuglófformába töltsük, majd előmelegített sütőben 140-150 fokon süssük legalább 40 percig.

Mielőtt kivennénk, végezzünk sütéspróbát, szúrjunk a tésztába egy hurkapálcát, és ha nem ragad rá a massza, biztosak lehetünk, hogy átsült a süteményünk.

Porcukros hógolyók
 
Porcukros hógolyók Hozzávalók: 1 pohár liszt, 0,5 pohár vaj (ne használjunk margarint!), 1 evőkanál porcukor, 1 csipet só, 1 pohár durvára darált dió, 1 csomag vaníliás cukor

A szobahőmérsékletű vajat tegyük egy keverőedénybe, elektromos habverővel addig keverjük, míg könnyű, habos nem lesz. Adjuk hozzá a porcukrot, a sót, a vaníliás cukrot, kis adagokban a lisztet, majd végezetül a darált diót. Dolgozzuk jól össze.

Egy sütőlapra tegyünk sütőpapírt, majd kezünkkel formáljunk a masszából diónyi golyókat. Tegyük egymástól legalább 3 centiméteres távolságra.
Forró sütőben 160 fokon süssük 15-20 percig. Még forrón forgassuk bele porcukorba.

Málnás tiramisu
 
Málnás tiramisu Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott málna, 1 doboz (25 dkg) mascarpone sajt, 1 citrom, 30 dkg cukor, 3 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 1 csomag babapiskóta

A málnát tegyünk egy tálba, várjuk meg míg kiolvad. Ízesítsük cukorral, citromlével és vaníliás cukorral. Turmixoljuk, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek a mártásba.
Egy másik keverőtálba tegyük a mascarpone sajtot (érdemes elolvasni a doboz tetején lévő receptet, hogy mennyi cukrot ajánl hozzá!), adjunk hozzá ízlés szerint cukrot, vaníliás cukrot valamint 3 tojássárgát. Keverjük jól össze. A tojások fehérjét verjük kemény habbá, és azt is óvatosan keverjük a sajtos masszához.
A babapiskótákat mártogassunk bele a málnaszószba, tegyük egy üvegtál aljára, majd egy réteg sajtkrémmel fedjük be. Utána ismét málnás babapiskóta kerül, és a végén sajtkrémmel fejezzük be.
Tegyük hűtőbe a sütit legalább fél napra, hogy a piskóta jól átázzon. Tálaláskor nyakon önthetjük a maradék málnaszósszal.

Készíthetjük tiramisu alapporból is, a dobozra írt recept alapján, ekkor kávé helyett málnaszószba kell mártani a piskótákat. Ügyeljünk arra, hogy bemártáskor minél több málnaszósz maradjon a babapiskóta felületén.

Szalagos fánk rumos barackízzel
 
Szalagos fánk rumos barackízzel Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 evőkanál vaj, 2 tojás sárgája, egy csipetnyi só, 3 dl tej, 1 csomag szárított élesztő, 1 evőkanál cukor, fél dl rum, olaj a kisütéshez
A tálaláshoz: porcukor, fél dl rum, 10 dkg baracklekvár

Tegyük a lisztet keverő edénybe, adjuk hozzá a sót, a szárított élesztőt és a cukrot. Kezdjük el dagasztani és közben kis adagokban öntsük hozzá a langyos tejet. Ha a tészta kezd összeállni, tegyük bele a tojások sárgáját, a szobahőmérsékletű vajat és a rumot. Dagasszuk 5-6 percig. A tésztának kalácssűrűségűnek kell lenni, ez a sűrűség a galuskatésztához hasonlít jobban. Takarjuk le tiszta konyharuhával és kelesszük duplájára.

Borítsuk liszttel megszórt deszkára, nyújtsuk két centi vastagságúra, és széles szájú pohárral vagy fánkszaggatóval szaggassuk ki. Hagyjuk még kelni pár percig.

Öntsünk egy liter étolajat egy lábasba, és forrósítsuk fel. Vigyázzunk, ne legyen túl forró az olaj, mert akkor hirtelen megsül a fánk és a belseje nyers maradhat. Kezünkkel a fánktészta közepét nyomjuk be, majd óvatosan tegyük a forró olajba. Takarjuk le körülbelül egy percre, így lesz a fánkunk szalagos, majd utána fordítsuk meg. Megfordítás után nem kell már letakarni. Szedjük ki az olajból, csepegtessük le, és még forrón szórjuk meg porcukorral.
Rummal elkevert baracklekvárral tálaljuk.

Tipp: karácsony tájékán sok csokimikulás maradhat a nyakunkon, a feleslegeset törjük össze, tegyük kis lábasba, a lábast tegyük vízgőz fölé és olvasszuk fel. A megsütött fánkok egyik felét mártsuk az olvasztott csokiba, majd utána kókuszreszelékkel vagy pirított és durvára darált dióval szórjuk meg.

Fehércsokoládé-hab
 
Fehércsokoládé-hab Hozzávalók: 450 g fehér csokoládé, 3 tojás, 1 evőkanál zselatin, 0,5 liter tejszín kemény habbá verve

Vízgőz felett, kevergetés mellett olvasszuk meg a csokoládét. Egy nagy keverőtálba üssük bele az egész tojásokat. A zselatinra öntsünk két evőkanálnyi hideg vizet, várjuk meg amíg felszívja, és tegyük a tojások mellé.
Egy nagy lábasban forraljunk fel vizet, tegyük a tetejére a tojásos keverőtálat, majd habverővel a vízgőz felett keverjünk belőle sűrű habot. Vegyük le a gőzről, majd állandó kevergetés mellett csorgassuk bele a felolvasztott fehér csokoládét. Ha kissé kihűlt, óvatosan keverjük hozzá a kemény habbá felvert tejszínt. Öntsük lapos üvegedénybe vagy poharakba, tegyük a hűtőbe legalább fél napra.
Tálaláskor két, melegvízbe mártott evőkanál segítségével formázzunk ovális gombócokat, díszítsük gyümölcsszósszal, keserű csoki szósszal, virágokkal.

Zöldcitromos joghurtzselé
 
Zöldcitromos joghurtzselé Hozzávalók: 1 zöldcitrom, 1 db vaníliarúd, 350 ml joghurt, 100 ml tejszín, 100 g porcukor, 1 evőkanál zselatin, 1 grapefruit, 1 kávéskanálnyi friss gyömbér, 2 dl grapefruitlé, 1 evőkanál étkezési keményítő, díszítéshez citromfű

Tegyük a joghurtot egy keverőtálba, adjuk hozzá a lereszelt citrom héját, a vaníliarúd kikapart magjait és 50 g porcukrot. Keverjük jól össze.

A tejszínt öntsük egy kis lábasba, tegyük bele a kevéske hideg vízbe beáztatott zselatint, majd melegítsük addig, míg a zselatin fel nem oldódik. Keverjük a joghurtos alaphoz. Töltsük poharakba, majd tegyük a hűtőbe legalább 3-4 órára.

A grapefruitot hámozzuk meg úgy, hogy a fehér héját is vágjuk le, vágjuk négyfelé, és a közepében lévő fehér eret is metsszük ki, majd vágjuk kis kockákra. Tegyük egy lábasba, öntsük rá a grapefruitlevet, reszeljük rá a friss gyömbért, ízesítsük a megmaradt cukorral. Forraljuk fel és hideg vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be. Ha kihűlt, kanalazzuk a joghurtzselé tetejére. Friss citromfűvel díszítsük.

Kemencés fánk epersalátával
 
Kemencés fánk epersalátával Hozzávalók: 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tej, 1 evőkanál cukor, 1 csomag szárított élesztő, 20 dkg liszt, 2 db tojás, 1 citrom lereszelt héja, csipetnyi só, 2 evőkanál vaj.

Salátához: 1,5 dl friss citromlé, 10 dkg cukor, 40 dkg eper, 3 evőkanál porcukor.

Tegyük a lisztet egy dagasztótálba, adjuk hozzá a cukrot, a szárított élesztőt, a reszelt citromhéjat, a vaníliát és a sót. Kapcsoljuk be a dagasztót, majd kis adagokban öntsük hozzá a tejet, utána egyenként a tojásokat és végül a szobahőmérsékletű vajat. Dolgozzuk jól össze, majd dagasszuk még legalább öt-hat percig. Langyos helyen kelesszük kétszeresére.

Ha kellően feljött, borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át még egyszer, majd formázzunk belőle gombócokat. Tegyük vajjal kikent és morzsával meghintett muffin sütőformába, kelesszük még 15 percig, majd előmelegített sütőben süssük körülbelül 20 percig.

Készítsünk citromszirupot. Öntsük egy kisebb lábosba a citromlevet, adjuk hozzá a cukrot, és forraljuk öt percig. Jól hűtsük le.

Óvatosan keverjük össze a megmosott és félbevágott epreket és hagyjuk állni kb. öt percig egy kevés porcukorral a tetején.

Tálaláskor tegyük a megsült és még meleg fánkokat egy nagy tálra, csorgassuk meg jól a citromos sziruppal, úgy hogy jól beszívja, majd tetejére halmozzuk az epersalátát. Szórjuk meg porcukorral, és bazsalikomlevelekkel dekorálhatjuk.

Zabpelyhes málnás sütemény
 
Zabpelyhes málnás sütemény Hozzávalók: 20 dkg búzaliszt, 20 dkg zabpehely, 25 dkg vaj, 15 dkg barnacukor, 1 citrom lereszelt héja, 30 dkg málna, 1 teáskanál szódabikarbóna, csipetnyi só, 10 dkg dió.

Tegyük a lisztet, barnacukrot, zabpelyhet, sót, durvára darált diót, szódabikarbónát és a citrom lereszelt héját egy nagy tálba, kezünkkel keverjük össze. Késsel szeleteljük rá vékonyra a jéghideg vajat, majd gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze. A tésztának morzsálódósnak, forgácsszerűnek kell lenni.
Kenjünk ki vajjal és szórjunk meg liszttel egy közepes méretű tepsit, majd szórjuk bele a tészta egyharmadát, majd kissé egyengessük el. Tetejére osszuk el a málnát, majd fedjük be a maradék tésztamorzsával.
Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük körülbelül 30-35 percen keresztül.
Ha elkészült hagyjuk kissé kihűlni, majd vágjuk kockákra.
Dió helyett használhatunk szeletelt mandulát, zabpehely helyett rozs, vagy akár búzapelyhet is.

Zabpelyhes-meggyes sütemény
 
Hozzávalók (1 pohár = 250 ml): 1,5 pohár liszt, 2 ml szódabikarbóna, 2 pohár zabpehely, 1 pohár barnacukor, 1 pohár margarin, 1 csomag vaníliás cukor, 60 dkg meggy, 4 evőkanál keményítő, 2 teáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál mandulalikőr, 150 g cukor, 2 evőkanál citromlé.

A meggyet saját levében a cukorral, a citromlével, a fahéjjal feltesszük főni, mikor forr, vízzel elkevert keményítővel besűrítjük (sűrű szószt készítsünk), majd a tűzről levéve ízesítsük likőrrel.
A tészta alapanyagait egy nagy tálba tesszük és összedolgozzuk, forgácshoz hasonló tésztát fogunk kapni.
Kivajazott és lisztezett közepes tepsibe tesszük a tészta 2/3-át, kézzel egy kicsit lenyomjuk. Erre öntjük a meggyszószt, majd a tészta másik felét is rászórjuk. 170 fokon 20-25 percig sütjük.

Szedres-citromos torta
 
Szedres-citromos torta Hozzávalók: 15 dkg vaj, 5 dkg porcukor, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 2 db tojás sárgája, 15 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék, 4 evőkanál tej.

Krémhez: 8 dkg étkezési keményítő, 5 db tojás sárgája, 1.5 dl tejszín, 20 dkg cukor, csipetnyi só, másfél deciliter friss citromlé, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál vaj, 40 dkg szeder.

Tésztához tegyük egy keverőtálba a vajat, porcukrot, sót és a citromhájat. Elektromos habverővel keverjük addig még könnyű és habos lesz. Egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját, keverjük jól össze, majd kanalazzuk bele a lisztet, tejet és a kókuszreszeléket. Dolgozzuk jól össze, és pihentessük egy órán keresztül a hűtőben.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, fél centi vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy nagy peremes tortaformát. Ha nehezen boldogulunk a tésztával, mert szakadozik, akkor kis darabokkal foltozzuk ki. Készíthetünk kis tortácsákat is, a tésztából nagy vizes pohárral kiszaggatott lapokkal béleljünk ki muffin sütőformák alját.
Előmelegített sütőben 160 fokon süssük 10-12 percig, még pirulni kezd. Ha a tészta felpúposodik sütés közben, és késsel szúrjuk meg, hogy a levegő ki tudjon jönni alóla. Ha elkészült hagyjuk kihűlni.
A krémhez öntsük egy fém keverőtálba a keményítőt, tojások sárgáját, tejszínt, sót, cukrot, citromlevet és a reszelt citromhájat. Tegyük vízgőz fölé, és állandóan kevergetve addig hevítsük, még sűrű krém lesz belőle. Még melegen töltsük meg vele a megsütött tésztát, tegyük a hűtőbe pár órára, hogy megdermedjen, majd csak utána tegyük rá a szederszemeket.

Aszalt szilvás mákfelfújt
 
Aszalt szilvás mákfelfújt Hozzávalók: 5 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 2.5 dl tej, 3 db tojás, 10 dkg cukor, 10 dkg darált mák, 10 szem aszalt szilva, csipetnyi őrölt fahéj, csipetnyi só.

Forrósítsuk fel a vajat egy lábasban, majd szórjuk bele a lisztet. Keverjük jól össze és kis adagokban, állandóan kevergetve öntsük hozzá a forró tejet, majd főzzük kemény krémmé. Vegyük le a tűzről, és hagyjuk kicsit kihűlni. Tegyük a masszához a tojások sárgáját, darált mákot, cukrot, és az összevágott aszalt szilvát. Ízesítsük sóval és csipetnyi őrölt fahéjjal. Jól dolgozzuk össze, majd lazítsuk fel a kemény habbá felvert tojás fehérjével. A tojásfehérjét célszerű két adagban hozzákeverni, először bátrabban keverjük össze, hogy meghíguljon a tészta, majd a második adagok óvatosabban, hogy könnyű és laza legyen az állaga.
Kenjünk ki vajjal tűzálló pudingformákat, majd töltsük meg háromnegyedig a mákos krémmel. Tegyük egy tepsibe, majd előmelegített sütőben 130 fokon süssük 25-30 percig. Ha elkészült még forrón tálaljuk, melléje egy-egy gombóc vanília fagylaltot kanalazzunk.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

slovakia

(ivi, 2009.10.24 11:34)

ez nagyon jo recept ki fogom prolbalni

3203

(pityu, 2009.03.02 11:34)

jó a kaja